Átkattintok a kategóriákra Átkattintok a kosárra Átkattintok a navigációra

Nem érdekelnek a kedvezmények és akciók, szeretném elrejteni a sávot.

Elsősegély készlet - hogyan állítsuk össze 10 perc alatt

Tehetetlenség. Ez az az érzés, amelyet akkor érzel, amikor egy sérült személyhez futsz és nincs más nálad, csak a csupasz kezed. Ebben az esetben jobban igaz, mint valaha - a felkészülés felbecsülhetetlen.

Mindenek előtt egy kis bevezetés. Egy csúnya autóbalesetben szerzett tapasztalataimra épül. Odafutottam a sérült autóhoz, segítettem a sérült sofőrnek kiszabadulni, és azon gondolkoztam, hogy semmim sincs amivel segíthetnék neki a vérzés megállításában. Nem volt semmi extrém, de a vér csak folyt kifelé az emberi testből, és én csak arra gondoltam, hogyan lehetne azt az erekben tartani. Még el kellett mennem az autóhoz az elsősegély készletért - ezzel értékes másodperceket vesztettem. Amikor vége volt, és a mentőautó elvitte a sebesültet, még 20 percig ültem a fűben és hihetetlenül remegtem. Később megtudtam, hogy egyes emberek akár magukat is hibáztatják azért, mert képtelenek megfelelő segítséget nyújtani és ez belső traumát okoz nekik. Én magamat már nem hibáztatom - de összeszedtem magam és úgy döntöttem, hogy ez soha többé nem fog megtörténni velem.

Rendben van, ez a helyzet az úton. Mindenkinek rendelkeznie kell egy elsősegély készlettel, így mindig lesz valami amivel segítséget lehet nyújtani. De mi van akkor, amikor sétálni megyünk a természetbe? Ha sífutni megyek, vagy sílécen ereszkedek le a hegyekről, vagy sziklát mászok, vagy akár csak a családdal megyek kempingezni. A sérülés bármikor megtörténhet, és olyankor az orvosi ellátás felbecsülhetetlen. Igen, mindenkinek ajánlom az elsősegély készletet.

Álljunk meg itt egy pillanatra és lássuk be, hogy a kötszerek önmagukban senkit sem fognak megmenteni. Az életmentést az elsősegély alapjainak, a stressztűrő képességnek és a gyors reagálás képességének a megléte jelenti. Ezért gondold át és ne csak te várj önző módon a segítségre. Ha döntöttél, fontold meg egy elsősegély-tanfolyam elvégzését is, hogy igazán segítségére lehess másoknak.

Az elsősegély készlet mérete

Csak az az elsősegély készlet ér valamit, ami nálad van. Ha otthon vagy a sátorban hagyod, mert nem fér el a hátizsákodban, az nem segít. Jobb egy kicsi, mint egy nagy semmi. Az elsősegély készlet lehet akár cigarettadoboz méretű - ez egy olyan változat, amelyet magaddal vihetsz, vagy nagyobb (kb. 6 tojás nagyságú), amit egy trekking hátizsákban is hordhatsz. Itt vannak a különbségek:

  • Kicsi (méret 15 x 10 cm-ig)
    - Egyszeri, gyors ellátást tesz lehetővé, utána hívni kell a mentőket
    - Csak súlyos, életveszélyes sérüléseket kezelhetünk vele
  • Közepes (méret 30 x 20 cm-ig)
    - Többszöri ellátást is lehetővé tesz, mint például vízhólyagok ellátása
    - Banálisabb problémák kezelésére kerülhet vel sor hosszabb túrázás során


Gondold át azt is, hogy az elsősegély készlet tisztán személyes kérdés. Csak olyan terméket használj, aminek a kezelésével tisztában vagy. Ha megveszed a legjobb elsősegély készletet az felemelő érzés lehet, úgy érzed, hogy minden megoldódott, de ez nem a megfelelő hozzáállás - alkalmazkodnod kell a körülményekhez és meg kell tanulnod hogyan kell a készletet megfelelően kezelni. Ne feledd, az elsősegély készlet nem autós mentődoboz. Nem tartalmazhat olyan felesleges dolgokat, amelyek elvonják a figyelmedet. Mindennek rendezettnek és könnyen elérhetőnek kell lennie. A kültéri elsősegély készletek átláthatóak és vízálló csomagolásban vannak.

Az elsősegély készlet tartalma

Osztályozzuk az elsősegélykészlet tartalmát. Mérlegelni kell, hogy milyen sérülésekkel vagy problémákkal találkozhatsz az úton, és el kell döntened a következőket:

  • súlyosság - Elsősorban életveszélyes sérülésekkel kell foglalkozni
  • valószínűség - Szeretnék segíteni olyan sérüléseknél, amelyek az én életemet nem veszélyeztetik

Például feltétlenül meg szeretnél tudni állítani egy artériás vérzést, mert ez életveszélyes és bárhol megtörténhet. Egy vízhólyagot is el akarsz tudni látni. Ugyan nem halsz bele, de előfordulhat, hogy egy többnapos túrázás sok kellemetlenséget okoz, talán még lehetetlenné is teszi azt. Másrészt, nem fogsz foglalkozni a fekete mamba marás ellenszereivel (kivéve, ha Afrikában kígyókat fogsz vadászni) - bár a sérülés nagyon súlyos, de a valószínűsége minimális. Ha mindezt átgondolod, átnézhetjük az elsősegély alapvető területeit.

1. Mielőtt elkezdenéd

Mielőtt elkezdenél ellátni valakit, jó ha van nálad egy pár elsősegély eszköz.

  • alumínium hűtőfólia a testhőmérséklet megtartására
  • 2 pár steril kesztyű a fertőzés, illetve fertőzés átterjedésének megakadályozására
  • olló a kötszerek vágásához, de esetlegesen ruházat vagy öv eltávolításához is jó (a fogakkal ellátott penge számomra működött)
  • biztostű, tű, leukoplast vagy más rögzítő tapasz a kötszerek rögzítéséhez
  • újraélesztő maszk a Te biztonságod érdekében
  • probléma megelőzés - szájbalzsam, napozó krém, szúnyogriasztó (ezeket szabadon választhatod)
2. Vérzés megállítása

Vágás vagy horzsolás bárhol előfordulhat, így ez BIZTOSAN rajta lesz a listádon. Ehhez szükséges:

  • a nyomópontok ismerete, amelyek az artériás vérzés elsődleges pontjai
  • nyomókötés a seb vérzésének megállításához
  • szorítók ha a kötszer nem elég. Tudni kell használn!
  • kötszerek a vérzés kevésbé akut formáinak kezelésére
  • steril gézlapok
  • tapaszok
3. Csontok, ízületek

Igen, törések és zúzódások is szintén napirenden vannak. A helyszínen lehet improvizálni pálcákkal és támaszokkal, de hasznos lehet:

  • háromszögletű sál, amely többféleképp használható, még fejfedőként is
  • izom- és ízületi fájdalomcsillapító gélek - felbecsülhetetlen a hosszabb tevékenységeknél
4. Sebellátás

Minden hosszabb túránál számíthatunk olyan sérülésekre, amit el kell tudnunk látni. Kisebb sebek esetén meg kell akadályozni a fertőzést és elősegíteni a gyógyulást.

  • sebek varrása vagy öntapadós sebösszehúzó tapasz (ún. pillangó tapasz). Tudni kell használni!
  • fertőtlenítés nyílt sebeken
  • gyógyító krém
  • kenőcs égési sérülésekhez
  • antibiotikumok a fertőzés elkerüléséhez
  • és még hozzá sorolom a fertőtlenítő szemcseppeket is - a szem szennyeződése is kínzó lehet
5. Rosszullét, betegség

Ez nemcsak a hagyományos hőguta lehet, hanem vízmérgezés, kiütés vagy egyéb kellemetlenségek is lehetnek, amelyek előfordulhatnak szinte minden úton lévő embernél. Kiegészíthetjük még az elsősegély készletet (ne felejtsük el a betegtájékoztatót):

  • fájdalomcsillapítók
  • hasmenés elleni porok
  • víztisztító tabletták
  • aktív szén - nem specifikus mérgezés esetén
  • hőmérő
6. Egyénileg meghatározott elemek

Mindenki saját magát ismeri a legjobban, és ha tudom, hogy problémám van a magas vérnyomással, epilepsziával vagy allergiával, tartalék adagot érdemes csomagolni a gyógyszereimből. Amit én ajánlok:

  • Allergiás tabletták vagy kalcium kenőcs - nem biztos hogy neked kell majd, de jó ha van kéznél
7. Speciális elemek

Orvostanhallgatók és más szakképzett személyek minden bizonnyal megértik, hogy nem ajánlhatunk kifinomult gyógyszereket, infúziókat, és egyéb tisztán orvosi eszközöket. Ha egy kockázatosabb utazásra készülsz fel, és ilyen szinten kell kezelni az orvosi felszereléseket, akkor meg kell fontolni egy megfelelő kurzus elvégzését. Ezután már pontosan fogod tudni, hogy mire lesz szükséged az elsősegély készletben.

8. Kommunikáció

Az is jó ötlet, hogy elgondolkozol arról, hogyan értesítenéd a mentőket ha segítségre lenne szükséged. Utazás előtt ellenőrizd, hogy van-e térerő és elegendő akkumulátor a telefonodban, vagy szükséged lesz egy GPS-helymeghatározóra. Ha van nálad, egy síp is sokat jelent, ha segítséget kell kérned. Az elsősegélykészlet tartalmazhat tükröt vagy fényvisszaverő panelt is, hogy a helikopter észre vegyen.

Ha ez a lista nem elegendő, olvasd el az elsősegély-csomagba ajánlott gyógyszerek teljes listáját.

A terv megvan, akkor kezdjünk hozzá

Kétféle módon érheted el az ideális eredményt. Nincs sem rossz, sem jó mód, a választás a tiéd:

      • Veszel egy felszerelt elsősegély készletet, amit alaposan olvass át, és egészítsd ki a hiányzó dolgokkal.
        Esetleg helyettesítheted azokkal, amikkel nem vagy elégedett (minőség/méret).

+

  • gyorsabb beszerzés
  • könnyebb megoldás

  • az ára több lehet
  • az eszközök nem biztos hogy a legjobb minőségűek

 

+

  • olcsóbban kijöhet
  • te választod ki az elemeket
  • több dolgot is beszerezhetsz

  • időigényesebb
  • néha nagyobb csomagot kell venni

Miután az elsősegélykészlet megfelelően felszerelt, tartsd szárazon, jól elérhető helyen. Ne felejtsd el minden utazás után átnéznini az elsősegélykészlet tartalmát, és ennek megfelelően tegyél hozzá vagy vegyél ki belőle valamit. Ellenőrizd az anyagok lejárati idejét, és szükség esetén cseréld ki őket. De főleg NE FELEJTSD EL AZ ELSŐSEGÉLY KÉSZLETET MINDIG MAGADDAL VINNI, így elkerülheted a teljes tehetetlenség érzését, és mindannyian biztonságban érezhetjük magunkat az úton.



 

Hogyan válasszunk cipőt túrázáshoz

Tanácsadás

Azaz hogyan válasszunk túracipőt. Az ideálisan kiválasztott túracipő = sikeres és kellemes túrák alapja. Hogy ne lépj mellé, mint sok "szakértő" vászoncipőben vagy akár flip-flopban, olvasd el, hogyan válaszd ki a megfelelő cipőt.

Outdoor újrahasznosított anyagok

Tanácsadás

Az outdoor tevékenységek bizonyos esetekben elég igényesek lehetnek a felszerelés szempontjából. De az új termékek kiválasztásakor felelősségteljesebbek lehetünk. Nézzük meg, mik is azok az újrahasznosított és fenntartható anyagok. Mik az előnyeik. És hogy mennyire hatékonyak valójában.

Hogyan válasszunk hálózsákot?

Tanácsadás

Toll vagy üreges szálú? Nyári vagy három évszakos? Múmia vagy szögletes? Mi megmondjuk, hogyan válaszd ki a megfelelőt.

Válogatásunk

23 167 Ft (21.09 %) 18 280 Ft

Összehasonlítom

Mentő takaró Salewa Rescue Blanket

2 800 Ft (5.36 %) 2 650 Ft

Összehasonlítom

Elsősegély csomag Pinguin First aid Kit M

6 080 Ft (9.87 %) 5 480 Ft

Összehasonlítom

Elsősegély csomag Pinguin First aid Kit L

7 140 Ft (12.04 %) 6 280 Ft

Összehasonlítom

Elsősegély csomag Pinguin First aid Kit S

4 220 Ft (12.56 %) 3 690 Ft

Összehasonlítom

28 167 Ft (20.08 %) 22 510 Ft

Összehasonlítom

Elsősegély csomag Lifesystems Sterile Kit

15 317 Ft (20.22 %) 12 220 Ft

Összehasonlítom

45 880 Ft (15.21 %) 38 900 Ft

Összehasonlítom