Salewa

A Salewa márkát Josef Liebhart alapította 1935. július 8-án. A sas a logóba azonban csak 1979-ben került, amikor azt, mint a minőség és egy nemzetközi vállalat szárnyai alatt található termékek széles választékának szimbólumaként kiválasztotta. A Salewa jelenleg a legnagyobb gyártó mely a nehezebb és megterhelőbb magashegyi túrázás specialistája. Kínálatában találunk outdoor cipőket, sátrakat, bivakzsákokat. A kezdetek kezdetén a háborús évek alatt azonban még főként a bőr és textil termékek gyártásával foglalkoztak. Ezután nagyon hamar megalkották az első acélkeretes hátizsákjukat, de a legnagyobb érdeklődés mégis a mogyorófából készült síbotjaik iránt volt.
1955-ben a Salewa támogatott egy Andokba készülő expedíciót, ezzel is nyíltan hirdetve, hogy az outdoor piac mely szegmensei érdeklik igazán a céget. Ettől kezdve a hegyi sportok márkájaként kezelték, amelyik meghatározza a trendeket az ágazatban. Erre 1962-ben rá is erősített amikor piacra dobta az első teljes mértékben állítható hágóvasat, melyet könnyű ötvözetekből hoztak létre. Idővel a Salewa igyekezett az egész magashegyi túrázás és hegymászás szegmensét lefedni, így 1978-ban egy új funkciós ruházati kollekcióval álltak elő, szélesítve a termékeik skáláját.
Rendezés
Talált termékek száma
293 termékTermékek
Férfi dzseki Salewa Puez Gtx 3L Epe Jacket M
123 000 Ft
110 700 Ft
Gore-Tex vízálló kabát Salewa Puez Gtx 3L Epe Jacket W
123 000 Ft
110 700 Ft
Női dzseki Salewa Ortles Ptx 3L Jkt W
123 859 Ft
111 470 Ft -tól
Férfi dzseki Salewa Ortles Ptx 3L Jkt M
124 045 Ft
111 640 Ft -tól
Férfi tollkabát Salewa Ortles Heavy Rds Dwn Pro Jkt M
207 063 Ft
186 360 Ft
Férfi dzseki Salewa Puez Aqua 4 Ptx 2.5L M Jacket
57 500 Ft
51 750 Ft
Férfi dzseki Salewa Puez Aqua 4 Ptx 2.5L M Jacket
57 500 Ft
51 750 Ft
Női dzseki Salewa Puez Aqua 4 Ptx 2.5L W Jacket
57 500 Ft
51 750 Ft
Férficipő Salewa Pedroc 2 Leather Mid Ptx M
67 568 Ft
60 810 Ft -tól


















































































































Megbízható bolt