Átkattintok a kategóriákra Átkattintok a kosárra Átkattintok a navigációra

Nem érdekelnek a kedvezmények és akciók, szeretném elrejteni a sávot.

Salewa

A Salewa márkát Josef Liebhart alapította 1935. július 8-án.  A sas a logóba azonban csak 1979-ben került, amikor azt, mint a minőség és egy nemzetközi vállalat szárnyai alatt található termékek széles választékának szimbólumaként kiválasztotta. A Salewa jelenleg a legnagyobb gyártó mely a nehezebb és megterhelőbb magashegyi túrázás specialistája. Kínálatában találunk outdoor cipőket, sátrakat, bivakzsákokat. A kezdetek kezdetén a háborús évek alatt azonban még főként a bőr és textil termékek gyártásával foglalkoztak. Ezután nagyon hamar megalkották az első acélkeretes hátizsákjukat, de a legnagyobb érdeklődés mégis a mogyorófából készült síbotjaik iránt volt.

 

1955-ben a Salewa támogatott egy Andokba készülő expedíciót, ezzel is nyíltan hirdetve, hogy az outdoor piac mely szegmensei érdeklik igazán a céget. Ettől kezdve a hegyi sportok márkájaként kezelték, amelyik meghatározza a trendeket az ágazatban. Erre 1962-ben rá is erősített amikor piacra dobta az első teljes mértékben állítható hágóvasat, melyet könnyű ötvözetekből hoztak létre. Idővel a Salewa igyekezett az egész magashegyi túrázás és hegymászás szegmensét lefedni, így 1978-ban egy új funkciós ruházati kollekcióval álltak elő, szélesítve a termékeik skáláját.

Találatok: 284

Termékek

97 656 Ft (10 %) 87 890 Ft -tól

Összehasonlítom

112 000 Ft (10 %) 100 800 Ft

Összehasonlítom

60 000 Ft (10 %) 54 000 Ft

Összehasonlítom

52 000 Ft (39.73 %) 31 340 Ft

Összehasonlítom

104 000 Ft (10 %) 93 600 Ft

Összehasonlítom

152 000 Ft (10 %) 136 800 Ft

Összehasonlítom

152 000 Ft (10 %) 136 800 Ft

Összehasonlítom

48 000 Ft (10 %) 43 200 Ft

Összehasonlítom

46 816 Ft (10.01 %) 42 130 Ft

Összehasonlítom

99 200 Ft (42.07 %) 57 470 Ft

Összehasonlítom

53 839 Ft (9.99 %) 48 460 Ft

Összehasonlítom

46 816 Ft (10.01 %) 42 130 Ft

Összehasonlítom

35 112 Ft (10 %) 31 600 Ft

Összehasonlítom

49 938 Ft (10.01 %) 44 940 Ft

Összehasonlítom

31 200 Ft (40.67 %) 18 510 Ft

Összehasonlítom

65 543 Ft (15 %) 55 710 Ft

Összehasonlítom

65 543 Ft (15 %) 55 710 Ft

Összehasonlítom

49 938 Ft (14.99 %) 42 450 Ft

Összehasonlítom

39 014 Ft (15 %) 33 160 Ft

Összehasonlítom

39 014 Ft (15 %) 33 160 Ft

Összehasonlítom

13 265 Ft (14.96 %) 11 280 Ft

Összehasonlítom

40 000 Ft (10 %) 36 000 Ft

Összehasonlítom

96 754 Ft (10 %) 87 080 Ft

Összehasonlítom

120 000 Ft (10 %) 108 000 Ft

Összehasonlítom

72 000 Ft (10 %) 64 800 Ft

Összehasonlítom

96 754 Ft (15 %) 82 240 Ft

Összehasonlítom

77 247 Ft (15 %) 65 660 Ft

Összehasonlítom

73 346 Ft (15.01 %) 62 340 Ft

Összehasonlítom

49 938 Ft (10.01 %) 44 940 Ft

Összehasonlítom

42 915 Ft (14.99 %) 36 480 Ft

Összehasonlítom

39 014 Ft (15 %) 33 160 Ft

Összehasonlítom

251 248 Ft (15 %) 213 560 Ft

Összehasonlítom

60 000 Ft (10 %) 54 000 Ft

Összehasonlítom

35 200 Ft (41.9 %) 20 450 Ft

Összehasonlítom

69 444 Ft (10 %) 62 500 Ft

Összehasonlítom

92 853 Ft (10 %) 83 570 Ft

Összehasonlítom

8 583 Ft (14.95 %) 7 300 Ft

Összehasonlítom

104 557 Ft (10 %) 94 100 Ft

Összehasonlítom