Átkattintok a kategóriákra Átkattintok a kosárra Átkattintok a navigációra

Adidas

Az Adidas egy német cég, amelynek a székhelye a bajor Herzogenaurach városban található. Mára egy holding társasággá nőtte ki magát, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy több korábban különállóként működő társaságot is tulajdonába vett, mint pl. a Reebok, Taylor Made, Rockport, sőt az ismert FC Bayern München egy részét illetve több fitnesszel foglalkozó céget is. Az Adidas egy világhírű sportöltözetet és sportolási kellékeket gyártó kultuszmárka, ami megalapítójáról Adolf, „Adi“ Dassler-ről lett elnevezve.

A két fivér Adolf és Rudolf Dassler sportcipők gyártásának céljából alapították meg az először Gebrüder Dassler Schuhfabrik-név alatt futó céget 1924-ben. A cégalapítástól kis időn belül komoly helyet foglaltak el úgy a hazai, mint a külföldi piacon. A számukra legnagyobb áttörés 1936-ban történt, amikor Adolf Dassler egy cipővel teli kofferrel elindult a nyári olimpiai játékokra Berlinbe, ahol sikerült meggyőznie Jesse Owens amerikai sprintert, hogy az ő sportcipőjét viselje a rajtvonalon. Owens abban az évben négy aranyérmet szerzett z olimpián, és a Dassler fivérek cipőinek gyorsan híre ment az egész világon. 

Az Adidas jelenleg az egyik legnagyobb sportcipőket és egyéb sportruházatot gyártó cég az európai piacon, sőt világviszonylatban nézve ők a második legnagyobb sportolási eszközöket és ruhákat gyártó cég a világon. A cipők és sportszerek mellett  táskákat, órákat, pólókat, zoknit, és különféle illatszereket és szemüvegkereteket is gyártanak több sportágazat számára.

Alaptermékeik közé vitathatatlanul a cipők tartoztak, melyeket néhány évvel később melegítőkkel is bővítettek. Az Adidas elsőként futócipőket illetve a focisták számára futballcipő sorozatokat dobott a piacra, melyeket 1960-tól teniszhez, kriketthez, baseball-hoz, gimnasztikához, rögbihez, skateboard-hoz, lacross-hoz, baseball-hoz illetve gyephokihoz szükséges felszerelésekkel bővített.

Részletes leírás

Batohy do města i do přírody
Talált termékek: 102

Termékek

31 980 Ft (24.98 %) 23 990 Ft

Kosárba teszem

22 380 Ft (24.98 %) 16 790 Ft

Kosárba teszem

31 980 Ft (24.98 %) 23 990 Ft

Kosárba teszem

20 460 Ft (17.94 %) 16 790 Ft

Kosárba teszem

22 660 Ft (17.96 %) 18 590 Ft

Kosárba teszem

57 580 Ft (24.99 %) 43 190 Ft

Kosárba teszem

52 170 Ft (5.71 %) 49 190 Ft

Kosárba teszem

7 028 Ft (24.05 %) 5 338 Ft

Kosárba teszem

6 570 Ft (17.96 %) 5 390 Ft

Kosárba teszem

18 296 Ft (24.63 %) 13 789 Ft

Kosárba teszem

10 380 Ft (24.95 %) 7 790 Ft

Kosárba teszem

31 980 Ft (24.98 %) 23 990 Ft

Kosárba teszem

57 580 Ft (24.99 %) 43 190 Ft

Kosárba teszem

57 580 Ft (24.99 %) 43 190 Ft

Kosárba teszem

25 580 Ft (24.98 %) 19 190 Ft

Kosárba teszem

25 580 Ft (24.98 %) 19 190 Ft

Kosárba teszem

47 980 Ft (24.99 %) 35 990 Ft

Kosárba teszem

65 580 Ft (24.99 %) 49 190 Ft

Kosárba teszem

65 580 Ft (24.99 %) 49 190 Ft

Kosárba teszem

75 180 Ft (24.99 %) 56 390 Ft

Kosárba teszem

84 780 Ft (24.99 %) 63 590 Ft

Kosárba teszem

47 980 Ft (24.99 %) 35 990 Ft

Kosárba teszem

84 780 Ft (24.99 %) 63 590 Ft

Kosárba teszem

75 180 Ft (24.99 %) 56 390 Ft

Kosárba teszem

46 380 Ft (24.99 %) 34 790 Ft

Kosárba teszem

21 670 Ft (22.52 %) 16 790 Ft

Kosárba teszem

25 550 Ft (22.54 %) 19 790 Ft

Kosárba teszem

25 550 Ft (22.54 %) 19 790 Ft

Kosárba teszem

31 980 Ft (24.98 %) 23 990 Ft

Kosárba teszem

30 200 Ft (22.55 %) 23 390 Ft

Kosárba teszem

30 200 Ft (22.55 %) 23 390 Ft

Kosárba teszem

36 390 Ft (22.53 %) 28 190 Ft

Kosárba teszem

46 460 Ft (22.54 %) 35 990 Ft

Kosárba teszem

55 760 Ft (22.54 %) 43 190 Ft

Kosárba teszem