Átkattintok a kategóriákra Átkattintok a kosárra Átkattintok a navigációra

Nem érdekelnek a kedvezmények és akciók, szeretném elrejteni a sávot.

Adidas

Az Adidas egy német cég, amelynek a székhelye a bajor Herzogenaurach városban található. Mára egy holding társasággá nőtte ki magát, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy több korábban különállóként működő társaságot is tulajdonába vett, mint pl. a Reebok, Taylor Made, Rockport, sőt az ismert FC Bayern München egy részét illetve több fitnesszel foglalkozó céget is. Az Adidas egy világhírű sportöltözetet és sportolási kellékeket gyártó kultuszmárka, ami megalapítójáról Adolf, „Adi“ Dassler-ről lett elnevezve.

A két fivér Adolf és Rudolf Dassler sportcipők gyártásának céljából alapították meg az először Gebrüder Dassler Schuhfabrik-név alatt futó céget 1924-ben. A cégalapítástól kis időn belül komoly helyet foglaltak el úgy a hazai, mint a külföldi piacon. A számukra legnagyobb áttörés 1936-ban történt, amikor Adolf Dassler egy cipővel teli kofferrel elindult a nyári olimpiai játékokra Berlinbe, ahol sikerült meggyőznie Jesse Owens amerikai sprintert, hogy az ő sportcipőjét viselje a rajtvonalon. Owens abban az évben négy aranyérmet szerzett z olimpián, és a Dassler fivérek cipőinek gyorsan híre ment az egész világon. 

Az Adidas jelenleg az egyik legnagyobb sportcipőket és egyéb sportruházatot gyártó cég az európai piacon, sőt világviszonylatban nézve ők a második legnagyobb sportolási eszközöket és ruhákat gyártó cég a világon. A cipők és sportszerek mellett  táskákat, órákat, pólókat, zoknit, és különféle illatszereket és szemüvegkereteket is gyártanak több sportágazat számára.

Alaptermékeik közé vitathatatlanul a cipők tartoztak, melyeket néhány évvel később melegítőkkel is bővítettek. Az Adidas elsőként futócipőket illetve a focisták számára futballcipő sorozatokat dobott a piacra, melyeket 1960-tól teniszhez, kriketthez, baseball-hoz, gimnasztikához, rögbihez, skateboard-hoz, lacross-hoz, baseball-hoz illetve gyephokihoz szükséges felszerelésekkel bővített.

Találatok: 258

Termékek

62 380 Ft (44.61 %) 34 550 Ft

Összehasonlítom

34 910 Ft (15.01 %) 29 670 Ft

Összehasonlítom

69 830 Ft (14.99 %) 59 360 Ft

Összehasonlítom

41 230 Ft (44.07 %) 23 060 Ft

Összehasonlítom

87 430 Ft (25 %) 65 570 Ft

Összehasonlítom

64 330 Ft (25 %) 48 250 Ft

Összehasonlítom

49 480 Ft (25 %) 37 110 Ft

Összehasonlítom

47 830 Ft (25.01 %) 35 870 Ft

Összehasonlítom

31 330 Ft (43.09 %) 17 830 Ft

Összehasonlítom

39 580 Ft (24.99 %) 29 690 Ft

Összehasonlítom

29 680 Ft (25 %) 22 260 Ft

Összehasonlítom

87 430 Ft (41.79 %) 50 890 Ft

Összehasonlítom

59 380 Ft (38.11 %) 36 750 Ft

Összehasonlítom

59 380 Ft (24.99 %) 44 540 Ft

Összehasonlítom

39 670 Ft (25.01 %) 29 750 Ft -tól

Összehasonlítom

56 650 Ft (25 %) 42 490 Ft

Összehasonlítom

28 317 Ft (24.99 %) 21 240 Ft

Összehasonlítom

64 330 Ft (38.94 %) 39 280 Ft

Összehasonlítom

23 080 Ft (23.28 %) 17 706 Ft -tól

Összehasonlítom

56 080 Ft (25 %) 42 060 Ft

Összehasonlítom

41 230 Ft (25.01 %) 30 920 Ft

Összehasonlítom

49 480 Ft (43.11 %) 28 150 Ft

Összehasonlítom

47 830 Ft (25.01 %) 35 870 Ft

Összehasonlítom

57 580 Ft (43.83 %) 32 340 Ft -tól

Összehasonlítom

49 480 Ft (25 %) 37 110 Ft

Összehasonlítom

108 317 Ft (25 %) 81 240 Ft

Összehasonlítom

86 650 Ft (25 %) 64 990 Ft

Összehasonlítom

33 317 Ft (24.99 %) 24 990 Ft

Összehasonlítom

47 830 Ft (25.01 %) 35 870 Ft

Összehasonlítom

94 030 Ft (25 %) 70 520 Ft

Összehasonlítom

56 080 Ft (25 %) 42 060 Ft

Összehasonlítom

31 330 Ft (24.99 %) 23 500 Ft

Összehasonlítom

47 830 Ft (38.09 %) 29 610 Ft

Összehasonlítom

59 380 Ft (38.11 %) 36 750 Ft

Összehasonlítom

57 580 Ft (41.94 %) 33 430 Ft

Összehasonlítom

67 630 Ft (25 %) 50 720 Ft

Összehasonlítom

72 853 Ft (15.01 %) 61 920 Ft

Összehasonlítom

73 317 Ft (25 %) 54 990 Ft

Összehasonlítom